Szeptember 23-án, csütörtökön 11.00 órakor nyílt meg a nagykanizsai Zsigmondy Galériában az a kiállítás mely a KertFaluVárosTáj projekt záróeseménye volt. A kiállítás anyaga a projekt dokumentációja: a programok eseményeinek fotói, kerttervek, kertmakettek, rajzok és festmények a homokkomáromi tájról.
A kiállítást megnyitotta: Kardos Ferenc könyvtáros, néprajzkutató
Kardos Ferenc – Kert falu város táj – EMBER
Itt ezen emberfaragó intézményben olyan dolgokról emlékezünk meg , melyek csak az emberre jellemzőek. Épít, művel, gondoz, és képes a múltba nézni, ahol magát látja, mint aki éppen épít, gondoz, művel. Aki a ráözönlő globális világban is képes megtalálni a helyét, saját kertjében, falujában, városában, tájában.
A kert, nem más, mint az ember szellemi és fizikai erejének, alkotókedvének kiteljesedése, vadon átalakítása, mely akkor jó, amikor az átalakítás a vadon tiszteletén és ismeretén alapul. Ez azt is jelenti: értéket lát az anyagban, amin, amivel dolgozik. Ebben a programban is arra törekedtünk, hogy a fiatalok lássák, tapasztalják meg az értéket, valaminek a szépségét, jóságát, értsék, hogy mindez értük is lehet, mindezt ők is elérheti életükben, választott szakmájukban.
Sokszor elhangzik ma, sokfelől: a világ örvénye behúz mindent, mindenki a létért küzd, az emberiség hovatovább csak fogyasztók arctalan tömegévé válik. Az alkotókedv, az érdeklődés mások iránt lanyhul, elsorvad, háttérbe kerül a globális emberharcban.
Én hiszek az emberben és a fiatalokban, még ha gyengék is vagyunk mindannyian, mert tudom, hogy mindenkinek van egy kertje, ahol öregségét szívesen töltené jó borok, kellemes társaság mellett. Tudom, hogy mindenkinek van egy városa, ahol ő a hős, ahol neki köszönnek előre.
Az iskola falai közt felnőtté váló fiatalokban is benne van mindez, csak még nem látnak eléggé befelé, ők még nem tudhatják, mert a visszapillantó varázstükrökben még alig látszik valamicske út. De amikor beszélgetek velük, látom bennük a bimbós kerteket, a fárasztóan megmászható, de a csúcsról gyönyörködtető lankákat. Ha ők és mindenki, akik körülöttük él, hat rájuk, együtt akarják, hogy eljussanak ezek a fiatalok saját életük ormára, megízlelni saját borukat, akkor sikerülhetnek a legnagyobb csodák is.
Mi, a kik a kerfaluvárostáj programban, ha csak egy csipet sóként is, de hozzátettük a magunkét, hiszünk ebben az együttmunkálkodásban. Összefogás – sokszor hangzik ma el ez a szó. De tettek nélkül semmit sem ér. De látomások, világmegváltó tervek nélkül semmire sem jut. Dolgozna-e valaki a kertjéért, ha nem látná szemei előtt annak kivirágzását? Munkálkodna-e a valaki a városért, ha nem képzelné el gyönyörű tereit, tele mosolygó emberrel? Dolgozna-e valaki szőlőjében úgy, hogy nem kívánná a keze munkájával létrehozott bort? Erre a tudatos és értékteremtő együtt munkálkodásra épült e program is.
Ez a pár tabló abban segít, hogy ezt a célt, látva magunk előtt is, erősítsük magunkban. Mindannyiunk célja ez volt a programban, s ez most is, és talán mindenkoron…















